Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek!

Kerekes Anita kozmetikus, gyógy masszőr, arctorna tréner, oktató

Kerekes Anitának hívnak. Eredeti szakmámtól (diplomás ápoló) elkanyarodva dolgozom kozmetikus-, masszőr-, oktató- és arctorna trénerként.
Munkámban és az életben is a holisztikus, az embert teljes egészében vizsgáló (testi-lelki-szellemi) szempontokat próbálom érvényesíteni.

Oktatóként Budapesten, a MediCenter Egészség Centrumnál dolgozok, ahol lávaköves masszázst tanítok. Ez a tevékenység nagy örömmel és hálával tölt el, mert egyszerre lehetek tanár és tanítvány. Adhatok át valami hasznosat másoknak, ugyanakkor hatványozottan tanulhatok én is, a sok-sok tanfolyami hallgatótól.

Kozmetikus és masszőrként fontos szerepet kapnak a naturális, 100 %-ban természetes készítmények alkalmazása. Úgy gondolom nem mindegy, hogy (közösen) a bőrünk mivel érintkezik, abból mi és milyen arányban szívódik fel, milyen következményeket von maga után rövid és hosszú távon.
 


masszázs ágy a kezelőben

Vendégeim külön figyelmet kapnak a kezelések során. Szeretném, hogy érezzék: a megszépülés, feltöltődés és a pihenés ideje zavartalanul róluk szól, ezért egyszerre mindig csak egy vendéget fogadok.


kiemelt kényelem kezelés közben

Korunk rohanó életszemléletével ellentétes nézeteket vallva úgy gondolom, hogy az időt mindenre meg kell hagyni! Nem a gyors és látványos, hanem a hosszú távú, életünkre és lelkiállapotunkra egészségesen, minőségileg kiható, pozitív eredmény a fontos!

 

 

 


Kerekes Anita - kozmetikus, gyógy masszőr, arctorna tréner, oktatóKerekes Anita
kozmetikus, gyógy masszőr, arctorna tréner, oktató

"Megmaradni a természetesség és az ember vonalán!"

anita